Néhány kis kapitalizációjú papírt mutatok be, amelyek ma komoly elmozdulásokon estek át.
Econet:
Visszarántották a szakadék széléről, nagyon kapaszkodóban van a papír. Egyelőre még tartja az ék, de a rádiós projekt környékén sok új nagyobb tulaj szállt be, így azoktól függ, hogy az évvégi másfél hónap vérfürdő vagy ajándék lesz. Ha mai aljat kiveszi felejtős, így is csak a záró felkötésnek kösznhető ez a szép gyertya.
FHB:
Feltűnő volt, hogy nem sikerüt az OTP szektortársával együtt emelkedni és alulteljesített, ezért a várható letörés megerősítése ma megérkezett. Az első célár 1050, majd alatta 980.
Pannenergy:
Ezt aztán otrombán visszaverték, ami súlyosbítja az esetet, hogy kiemelkedő forgalom csak esésben volt. Amennyiben visszaesik 880 alá, akkor nagyon hosszú kínlódás veszi kezdetét ismételten és egyértelművé válik a példaértékűen ügyes tömés, amit a "remélt" hírrel sikerült aposztrofálni. Most vagy soha szinten a papír, kiváncsian várom melyik jövőt választja. 970 ellenállás
Synergon:
Továbbra is csak katasztrófa túristáknak ajánlott a papírral foglalkozni, azonban most érdemes itt is vétellel próbálkozni, hátha pattan 560ról. A forgalomból nem erre következtetnék, itt is csak kiszállókat sejteni...
Nagyobb képekkel...